Szívem szerint a bőröd alá bújtam volna, hogy oda is magaddal vihess, ahova nem lehet...

Mi tagadás, így hogy ezúttal éjszakai fényektől pompázva értem oda, még szebbnek láttam a helyszínt, mint korábban. A távoli város fények, amelyek odaszűrődtek, csak hangulatosabbá tették azt a helyet. Alig, hogy odaértem, már láttam messziről, hogy jön velem szemben. Nem váratott meg. Ez jellemző volt rá, hogy mindenhova pontosan megérkezzen.

Amint megláttam, megállapítottam, hogy igazán kitett magáért a megjelenését illetően. Egy rövidujjú, frissen vasalt fehér inget viselt, hozzá egy elegáns nadrágot és egy vászoncipőt. Haját is gondosan elkészítette, felzselézte, pedig nem szokta. Én is kitettem magamért: egy szép hosszú, maxi szoknyát vettem fel egy szandállal, és a tőle kapott bohókás gyöngy nyakláncommal. A hajamat, amelyet általában hullámosan hordok, most kivasaltam.

Egy szál rózsát nyújtott át és megkérdezte:

- Szabad egy táncra, szép hölgyem? - mosolyogva nyújtotta felém a kezét.

- Természetesen, uram - válaszoltam mosolyogva.

A telefonján azt a zenét kapcsolata be, amelyre legelőször is együtt táncoltunk, mégpedig egy rendezvény alkalmával, amikor megismerkedtünk. Hagytam, hogy vezessen mivel nagyon jól táncolt. Néha napján engem is tanítgatott hol foxtrottra, hol keringőre. De most csak ott ringatóztunk, ő meg én. Nem foglalkoztunk senki mással még azzal a néhány járókelővel sem, akik megjegyzéseket tettek mikor elhaladtak mellettünk.

Tánc közben halkan a fülembe dúdolta a dallamot, nekem pedig a könnyeim lassan csorogni kezdtek. Nem mertem a szemébe nézni. Féltem, hogy megszakad az a csodálatos harmonikus pillanat, ha észreveszi, hogy könnyezem. Egész este egy szörnyű gondolat járt a fejemben, mégpedig az, hogy az lesz az utolsó esténk együtt, a rá váró másnapi esemény miatt. Ezért se tudtam visszatartani a könnyeimet. Szívesen a bőre alá bújtam volna, hogy még jobban a részévé váljak. Olyan csodálatos volt az az esti pillanat, akár egy romantikus filmben.

Amint véget ért a zene, elengedtük egymást, aztán meghajolva és kezet csókolva megköszönte a táncot. Ezek után kikapcsolta a zenét, addig én gyorsan megtöröltem a szemem egy zsebkendővel, aztán úriember módjára kinyújtotta a karját, és én belé karoltam. Így indultunk el vacsorázni egy közeli étterembe.

Botonddal együtt ottmaradt az aznap este emléke, mivel ő már soha nem fog tudni visszaemlékezni rá, ugyanis másnap meghalt.Egy komoly műtét várt rá, amely során nem várt komplikációk léptek fel. Nem véletlenül féltem ettől, hiszen az orvosok is megmondták, mennyire veszélyes, amire készül. Valahol lehet, hogy Botond is tudta, talán ő is gondolt erre azon az estén, de nem mutatta jelét, ahogy máskor sem. Látszólag sohasem törődött a rossz dolgokkal.

Mi lesz veled, Szilvi ezek után? - kérdeztem magamtól egyfolytában. Elvesztettem vele egy barátot és egy lelki társat, aki a legrosszabb helyzetekben is mindig meglátta a jót, aki támogatott, és aki életem néhány rossz döntéséből is segített kijutni.

Erre a kérdésre azóta sem tudom a választ. Hiszen már eltelt vagy 10 év, de a lelkem egy darabja örökre ott maradt, és a tátongó űr helyét nem tudja betölteni semmi. Még most is őrzőm azt a rózsát, amit akkor kaptam tőle, még pedig egy dobozban, ezzel is jelezve, hogy a mai napig visszagondolok rá.

Forrás: she.hu